2010. szeptember 11., szombat

Megtalált múlt.... avagy a Nagytarnai Református Egyházközség története


Egyházunk történetének két hősi korszaka van.
Az egyik a kezdet, az egyházzá alakulás nehézségekkel vallott ideje.
A másik az idegen uralom alatti időszak, a megmaradás és átmentés küzdelemteljes ideje.
A kettő között eltelő idő eléggé „lapos”, eseménytelen időszak.
Jelen dolgozatomban időrendben akarom, illetve fogom felsorakoztatni egyházunk életének feljegyzésre érdemes mozzanatait. Az adatok teljesen megbízhatóak, lelkiismeretes kutató s tanulmányozó munkának az eredménye.
Már a kezdetnél emléket akarok állítani annak a férfinak, akinek egyházunk Isten után legtöbbet köszönhet, aki nem más, mint néhai Ráthonyi Lajos nagytarnai földbirtokos, illetve árvaszéki ülnök, egyházunk fundálója. Pünkösdi szél, kettős tüzes nyelv érinthette ennek a férfinak lelkét, mert rövid idő alatt semmiből: egyházat teremtett. Anyagilag, szellemileg, lelkileg odaáldozta magát annak a gondolatnak, hogy itt a nagy magyar alföld végső nyúlványán, ahol már elég magas hegyek meredeznek az ég felé, református egyháznak kell alakulnia. Az első igazán hősi korszaknak Ő lett a lelke, legyen áldott az emléke!
Egyházunk megalakulásának kezdeti eseményeit a nevezett Ráthonyi Lajos feljegyzéseiből ismerjük, ezért egy darabig őtőle idézek:
„Egykori feljegyzések szerint a 13. század végéig Nagytarna magyar lakosságú, virágzó helység. Valószínűleg tatár, később török dúlás által a magyarság kipusztul.”
A 19. század első harmadáig tiszta román lakosságú ez a helység.
1833 körül Munkács környékéről németek szivárognak be.
1840-ben magyar betelepülők jelentkeznek. Két évtized alatt a magyar családok száma: 20 – 25; ezek között szerepel az adorjáni Ráthonyi család is.
1862. okt. 5.-én a nagytarnai reformátusok Ráthonyi Lajos kezdeményezésére egyházalakító gyűlést tartanak, s itt hangzanak el a következő kijelentések:
„Isten kegyelméből számunk már annyira szaporodott, hogy összetartva, vállvetve képeseknek érezzük magunkat egy magyar Protestáns Egyház alakításának megkezdésére. Kedves magyar hazánk ezen részében, hol hajdan őseink anyanyelvükön imádták Isteneket, egész a 13. századig fenntartották magokat, de a mostoha idők súlya alatt fajunk ezen fészekből kipusztulván:
Nekünk adatott a szerencse arról gondoskodni, hogy saját hitvallásunkat s ezzel elválhatatlan kapcsolatban lévő nemzetségünket magunknak megóvjuk, maradékainknak biztosítsuk!”
S ezen említett gyűlésen megszületik a Nagytarnai Református Egyház.
Ide, a hegyek lábaihoz települt magyarországi Ugocsa, Satmar (Szatmár) s Máramaros megyékből valók, a távolabbi megyebeliek, sőt székelyföldiek is vannak a települők között.
1862. nov. 30.-án már választó gyűlést tartanak. Ideiglenes gondnok: Czeke Ferenc, egyházi jegyző: Dömők Elek; egyházfi: Orbán Mihály. Természetesen a főirányító, valószínűleg mint főgondnok az említett Ráthonyi Lajos.
1862. dec. 5.-én a lélekszám több mint száz lélek, a családok száma 31.
1862. decemberében a nagytarnai egyházalakulást bejelentik az akkori esperesnek Batizi Andrásnak, aki örömmel fogadja e bejelentést, és legkedvesebb karácsonyi ajándéknak mondja.
1863. febr. 1.-én Batizi András esperes, Lator (vagy Sátor) Gábor világi ülnök, Csiki Ferenc jegyző kíséretében Tarnára látogat, ahol ez alkalommal ünnepségek tartatnak és a tanácskozások kapcsán kimondatik, hogy Nagytarna mint a gödényházai református egyház filiája egyelőre egy tanítót kap, aki a gödényházai lelkész felügyelete és vezetése mellett végzi teendőit.
1863. febr. 3.-án Barta Sámuel uszkai református tanítót hívják meg nagytarnai tanítónak és részére e gyűlés keretében összeállítják a tanítási díjlevelet.
1863 márciusában Hosszúmezőn tartott egyházmegyei gyűlésen nagy adományok tétetnek az újonnan alakult Nagytarnai Református Egyház részére.
1863. ápr. 26.-án Barta Sámuel, az első nagytarnai református tanító elfoglalja hivatalát. Az első istentiszteletek Ráthonyi Lajos és Orbán Gergely (ma is meglévő) házában tartatnak.
1863. május 25.-i gyűlés megválasztja az első 5 tagú presbitériumot.
1863. aug. 10. Parochiális telket vásárolnak.
1864. febr. 11.-én a cégénydányádi református egyháztól egy harangot vesznek át, melynek ez a felirata: „Ezen dányádi R ECCLA számára öntetett Eputi Julia és fia Eppene Sámuel által magok költségeken 1781.” Ezt a harangot február 21.-én használatba is veszik. (ma is szolgál)
1864. ápr. 2.-án tartott máramarosszigeti egyházmegyei gyűléstől Nagytarna papot kér, amelyhez hozzá is járulnak, ha a nagytarnai gyülekezet lelkészi javadalom címen 20 köböl életet(?) és 20 köblös földet tud lelkészének biztosítani.
Az egyházközség tagjai nagy áldozathozatallal előteremtik a 20 köböl életet, amelyből az oroszlánrészt a lelkes Ráthonyi Lajos vállalja, és így mindjárt meg is hívják a Berenden(?) tartózkodó Séra Józsefet a gyülekezet első papjának.
1864. ápr. 24.-én Séra József elfoglalja hivatalát, beiktatása megtörténik.
1864. május 3.-i gyűlés számba veszi a viski református egyház és gyülekezet adományát: 11 db. úrasztali terítőt, s ugyanakkor kimondatik egy olyan papi laknak építése, amelynek az első, utca felőli része imaház legyen, míg a gyülekezet templomot tud építeni.
1864. júl. 2.-án egyházmegyei gyámpénztárból 140 forintot vesznek fel a parochiális telek hátralékának kifizetésére.
Séra József tamásváraljai papnak megy, új lelkész Szabó Miklós, aki 1865. szept. 3.-án be is köszön.
Kezdetét veszi a papilak-imaház épületanyagának beszerzése és az építkezési előmunkálatok.
1866-ban az imaház felépül, használatba vétetik s azóta is használatban van.
1866. május 2.-án Ráthonyi Lajos kezdeményezésére magtár alakul.
1867 – 68. Súlyos nézeteltérések lelkipásztor s gyülekezet között. Lelkipásztor botrányosan viselkedik, miért is előbb fizetését csökkentik, később főhatósági hozzájárulással menesztik.
Felügyelőlelkész: Csenák István gödényházai lelkész lesz, a gyülekezet egyelőre György András személyében előkönyörgő tanítót választ.
1869. febr. 3. Ráthonyi Lajos Jenő fia 115 forintos adósságába az egyháznak szőlőt és földet enged át. Ugyanekkor az egyház részére államsegélyért folyamodnak. Gyűjtést indítanak egyházi célokra Erdélyben.
1871. febr. 18. György András előkönyörgő tanítónak felmondanak – mert öreg – s a gyülekezet újból külön lelkészt óhajt, már csak azért is, mert nézeteltérés támad beszolgáló lelkész és gyülekezet között, a külön lelkész azonban egyelőre késik.
1873. május 23. Megállapíttatik a lelkészi díjlevél.
1873. nov. 13. Baktap Áron segédlelkész személye kerül előtérbe.
1873. dec. Karácsonykor Komáromi István személyében az első legátus szerepel a gyülekezetben.
1874. jan. 25.-én: Baktap Áron mint segédlelkész szolgálatban van.
1874. ápr. 3. Iskolaépítési tervek.
1874. ápr. 30. Egyházkerület útján 100 forintos államsegélyt nyer az egyház, ennyit a múlt évben is kapott.
1874. május 22. Első egyházfegyelmezés: Joó Sámuelné és Simon János 5-5 forintra büntettetnek, mert gyermekeiket kóborogni és koldulni hagyják.
1874. jún. 28. Az egyházi jövedelem gyarapítására egyháztagok feles földet vesznek ki és az egyház részére közmunkával megdolgozzák, ez a felbuzdulás idők folyamán fel-fellángol, de el-elalszik, nem tudni róla semmit.
1874. júl. 12. Az egyház vagyonáról az első leltár elkészíttetik.
1875-ben egész sor egyházfegyelmezés.
1875. jan. 20. Első táncestély 50-25 krajcáros belépti díjakkal egyház részére.
1875. márc. 31. Lelkész panaszkodik. Teherviselési készség csökken. Végrehajtás miatt ellentétek pásztor s nyáj között.
1876. május 14. Haranglábkészítés.
1877. márc. 25. Munkálatok a papilakon.
1880. febr. 8. Lelkészi vezetése alatti református iskola megszűnik, mert a magyar nyelvű állami népiskola megnyílik, amelynek első tanítója: Siménfalvy Szabolcs (jelenlegi ugocsai főispán, Dr. Siménfalvy Árpád édesapja), aki, bár unitárius vallású, mégis nagy szerephez jut a református egyházi élet irányításában és egyházunk történetének egyik legjelesebb alakja, akinek egyházunk nagyon sokat köszönhet.
1881. máj. 15. Egyházunk az itteni úrbéres erdőbirtokosságtól 60 forint jutalékot kap.
1881. jún. 28. Parochiális épület tetőzete elavult. Részletekben való fedést mondják ki.
1882. szept. 3. Siménfalvy Szabolcs állami tanító unitárius létére önként lép be a legnagyobb egyházi terhet viselők közé.
1883. febr. 25. Legszükségesebb kisebb melléképületek építését megszavazzák.
1883. márc. 27. Siménfalvy Szabolcs az úrasztala állandó borral való ellátására vállalkozik.
1884. nov. 9. Református Segélyegylettől 50 forint segély építkezési célokra.
Jó darabig nincs említésre méltó esemény.
1889. márc. 31. Kútépítés terve.
1889. júl. 14. Bodó Pál megvásárolja az egyház szőlőjét.
1890. júl. 13. Parochiális épület tetőzete ismét csorog(?). 6000 darab zsindely vásároltatik.
(Ebben az évtizedben erősen szembeötlő, hogy lelkész az anyagi ügyekben nem próbál irányítani, s így a gondnok erős kézhez jut az anyagi ügyek vezetésében.)
1891. júl. 26. Konventi 32/IX. 91. számú határozattal egyházunk építkezési célokra 1400 forint tőkesegélyhez jut, s emiatt építkezési terv és költségvetés készítendő.
1892. jan. 21.-én: esperes Csernák István az elhunyt lelkész: Baktay Áron temetése végett egyházközségben megjelen. Ugyanekkor nagy elszámolások. Elhunyt lelkész után sok adósság, rendezetlen dolgok.
Beszolgáló lelkésznek: Győrfy Ede gödényházai lelkész jelöltetik ki. Templomi szolgálat: Beregszászy István állami tanítóra bízatik. Egyház ládája Megyeri Pál földbirtokosnál helyeztetik el.
1892. szept. 11. Az új lelkész: Kóczi Péter elfoglalja állását.
1892. okt. 17. A papilak rendbehozatala 192,22 forint költséggel kimondatik.
1893. jan. 5.-én Spoitz Annától ingatlant vásárol az egyház.
1893. jan. 10. Szóba kerül az imaház átalakítása, esetleg kis torony építése.
1893. ápr. 11. Parochiális épület külső, belső részén átalakítások, javítások, felszerelési pótlások, stb.
1893. júl. 16. Csernák István esperes az építkezések megtekintése végett kiszáll.
1893. aug. 13. Költségvetés toronyépítésre 500 forint; istállóépítésre 200 forint.
1894. márc. 11. Kimondatik a parochiális telek melletti egy holdas belsőségnek 400 forintért való megvétele, amely a lelkészi javadalomhoz csatoltatik.
1894. máj. 14. Előbb épített kút nem vált be, új kút építése szükségeltetik.
1894. júl. 22. Papilak tetőzete csorog. Tetőjavítás eszközlendő.
1895. ápr. 10. Lelkész: Kócsi Péter nagyhodosi lelkésznek hívati meg, nagytarnai állásáról lemond.
1895. ápr. 19. Lelkésznek meghívatik: Ladányi Endre viski káplán-tanító, aki állását mindjárt el is foglalja.
1895 őszén nagyobb javítások papilakon.
1896. febr. 3. Parochiális épület tetőzete egyre csak rosszabb. 20 – 30 ezer zsindely beszerzése kimondatik.
1896 nyarán Ladányi Endre lelkész eltávozik Nagytarnáról, s beszolgáló: Győrfy Ede gödényházai lelkész lesz.
1897. jan. 1.-én gyülekezet Gál György tiszakóródi segédlelkészt hívja meg lelkészéül, de a meghívás nem sikerül.
1897. márc. 12. Pettyéni lelkész: Győri László hajlandó a nagytarnai lelkészi állást elfoglalni.
1897. máj. 2. Győri László állását elfoglalta.
1897. júl. 25. A kis torony építése ismét szóba kerül, de ismét nem lesz belőle semmi.
1897. szept. 19. Tunyogi református egyháznak kis harangja eladó, amit közadakozásból 80 forintért tarnaiak megvesznek.
1897. okt. 3. Istálló kibővíttetik. Félszén és kamara építtetik.
1899. márc. 31. Győri László lelkészt a zsorolyáni egyház lelkészéül hívta meg, itteni állásáról lemond. Felügyelő lelkész ismét Győrfy Ede gödényházai református lelkész.
A lelkészi állást meghirdettetik, de a pályázat sikertelen.
1900. márc. 7.-én lelkészi állás ismét meghirdettetik.
1900. márc. 25.-én: Fekete Sándor karcagi segédlelkészt hívja meg a gyülekezet.
1900. ápr. 15.-én új lelkész Fekete Sándor állásába lép.
1900. máj. 20. Kimondatik, hogy lelkészi lakás elé veranda épüljön és nagyobb átalakítások a papilakon.
1901. febr. 1.-én megint csak Győrfy Ede gödényházai lelkész adminisztrálja egyházunkat, mert Fekete Sándor lelkész időközben tüdővérben elhalálozott.
1901. első fele Nagy Sándor pusztadaróci lelkész meghívásával, választásával – amelyből bajok is származnak –, telik el. Végre is Nagy Sándor nagytarnai állásától visszalép.
1901. aug. 25. Nagytarnai tagosítás alkalmával egyházunk részére egyházi és lelkészi tagos föld hasíttatik ki. Tagosításkor többek részéről egyház részére földadományozás történik. A tagosítás előnyös egyházra. Az érdem Siménfalvy Szabolcs állami iskolaigazgatóé, Ráthonyi Sándor közjegyzőé és Berey Sándor bíró és református gondnoké.
1901. szept. 27. Lelkészül: Szabó Lajos nagybányai segédlelkész hívatik meg, aki állását nemsokára el is foglalja.
1903. június 28. Dolhai Sándor Amerikából 50 koronát ajándékoz egyháznak, amelyből keresztelő készlet vétetik.
1904.-ben új harangláb építtetik.
1906. szept. 30. Kováts István kéri a nem régen vásárolt egyházi belsőség utca felől eső egyharmad részét ugyanannyiért, amennyiért az egész belsőség vétetett (800 koronáért). Az adásvétel megtörténik, az egyházat visszavásárlási jog illeti.
1907. január. A templomépítés gondolata erősen előtérbe lép.
1907. aug. 18. 2.350 koronás tőkesegély egyháznak.
1908. dec. 27. Konvent évi 645,58 koronát szavazott meg egyház részére.
1909-ben megindul a templomépítéshez szükséges kő fejtése és hazaszállítása.
1910. dec. 25. Siménfalvy Szabolcs a volt úrbéres erdő eladásnál 3.600 koronát szerez egyháznak.
Templomépítési alap erősen nő.
1911. jan. 22. Dr. Skaltáthy(?) Tibor nyugalmazott nagyszőllősi kórházi főorvos egyházunk javára 1.000 koronával terhelteti meg nagytarnai birtokát. Közbenjáró: Ráthonyi Sándor közjegyző.
Közbeneső időben készülődések a templomépítéshez, könyöradomány gyűjtések országszerte.
1913. jan. 5.-én templomtelek vásároltatik.
1913. febr. 9. Templomtervrajz elkészítve, a költségvetési összeg: 16.000 korona.
1913. aug. 3. Imaház – papilak fedele elavult, újra fedése eszközlendő.
1913. szept. 21. Szobonlai Sándor értarcsai lakos 100 koronát adományoz egyháznak, amelyből segélyalapot biztosítanak.
1913. szept. 14. Templomépítésre 5.000 korona tőkekamat segély.
Templomépítési alap ez időben már 14.224,79 korona.
1914. márc. 1. Templomépítéssel kapcsolatosan kimondatik a lelkészi lakás gyökeres átalakítása 3.314 korona költségvetési összeggel.
1914 nyarán minden intézkedések megtétettek a templomépítésre. Kb. 15.000 korona készpénz, 96.000 darab tégla, 32 öl kő stb. áll készen, de az építkezés a kitörő világháború miatt mégis elmaradt.
Hétévi készülődés gyümölcs nélkül maradt. A legkedvezőbb pillanat elszállt anélkül, hogy itt a hegyek alján idegen nyelvű s más vallású embertömeg között messzire látszó, sudár, csillagos templom hirdesse az itteni kálvinista magyarok jelenlétét s életét…
…………………………………………………………………………………………………………………..
Nehéz, majd igen szomorú évek következnek… Előbb a világháború vérzivataros évei, utána az idegen uralom több mint két évtizede, borulata. Hosszú időre letörlődik a magyar égről a verőfény!
…………………………………………………………………………………………………………………..
Benne a világháborúban:
1914. nov. 29. Egyház 200 korona hadikölcsönt jegyez.
1915. júl. 4. Kisebbik harang hadi célra felapríttatik.
1916. jún. 18. D.é. György Endre egyházmegyei gondnok közbenjárására a Konvent 3.000 korona tőkesegélyt szavaz meg templomépítésre. Úgy látszik, nem mondtak le végleg a templomépítésről.
1916. dec. 31. Az újabb „hadikölcsön” egyház részéről: 200 korona névértékű.
1917. márc. 18. Ismét hadikölcsönt jegyez az egyház, most már 900 korona értékben.
1917. okt. 28. Dísz presbiteri és közgyűlés a Reformáció 400.-ik évfordulója alkalmából. A lélekszám ekkor: 161. Presbiterek száma 4. Adófizetők száma:37. Templomépítési alap: 21.000 korona.
1918 elején és nyarán semmi említésre méltó.
1918. Őszirózsás – szomorú forradalom – tragikus bukásunk előjele – még jobban megbontja a magyar egységet.
…………………………………………………………………………………………………………………..
Idegen impérium alatt.
1919 tavaszán: román megszállás alá kerül ez a vidék is…
Román megszállás miatt elmarad a szokásos egyházlátogatás.
A pusztulás szimptómái feltűnnek: 1920. okt. 17. Templomépítéshez beszerzett tégla és egyéb anyagok eladóvá tétetnek.
Románok 11 hónapra átengedik Nagytarnát és még 3 községet a cseheknek, s így Nagytarna cseh megszállás alá kerül.
1920. dec. 26. Az egyház téglakészlete – miután már kisebb részleteket több esetben árusítottak – végleg eladatik: 10.250 cseh koronáért, amely összeg a helybeli Hitelszövetkezetben – egészen rossz helyen helyeztetik el. (Nem egyházi, de magánérdek kívánta így: Lelkész és gondnok hitelszövetkezeti könyvelő, illetve pénztárnok.)
1921. szept. 4. Egyházunk a Nagybányai Egyházmegyébe kebeleztetik, miután ez a vidék ismét Romániához csatoltatott vissza. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület is megalakul és a kerületi tisztségekre szavazás rendeltetik el, melynek során egyházunk a Nagybányai Egyházmegye büszkeségét: Soltész Elemért támogatja a püspökség elnyerésében.
1921 júniusában Simenfalvy Szabolcs állami iskolaigazgató, egyházunk lelkes híve és támogatója elhunyt. Hervadhatatlan érdemei miatt emlékezzünk meg itt is róla.
1921. év végén tőkepénzeink Lei értékre váltatnak át 1:2 arányban, azaz egy Leiért 2 koronát számítanak. Templomépítési alapjaink összege már: 34.823,59 lei.
1922. június 9.-én Széll György nagybányai egyházmegyei esperes meglátogatja egyházunkat.
1922 nyarán a román agrárbizottságok egyházunk szinte minden javát kisajátítják, s így a 10 kétholdas (vagy hatholdas, esetleg hétholdas) papi tagot is. (Mintha az akkori román papnak magyar pap elleni bosszúja érződne ezen a kisajátításon.) Így aztán az akkori lelkész: Szabó Lajos egzisztenciája veszélybe kerül. Az egyház, bár folyósítja alapjaiból lelkésznek a románok által beszüntetett államsegélyt, az mégis a távozás gondolatával foglalkozik.
1922. okt. 1. Szabó Lajost az amaci gyülekezet lelkészéül hívja.
1922. okt. 8.-án és 22.-én: Távozó lelkész és gyülekezet egyetlen aggodalma, mi történjen az egyházzal? Egyetlen kivezető útnak a lévitai megoldást látják.
1922. nov. 5. Szabó Lajos lemond és távozik. Presbitérium és közgyűlés Szabó Lajos tanácsára kimondja a leányegyházzá alakulást – ha a felsőség hozzájárul – és lévitai állást szervez, megállapítják a lévitai díjlevelet.
1923. febr. 11. Bodnár Béla tamásváraljai református lelkész a gyülekezet és egyház adminisztrátora lesz (12 km távolságból).
1923 nyarán Valkovics János római katolikus és neje, Bajnai Emma református nagytarnai szőlőbirtokosok aranylakodalmuk alkalmából segítik a nagytarnai református szegényeket is.
Telik-múlik az idő, de egyházunk egyre csak árva. Lévita pályázó sem akad (lelkészre már nem is gondolnak), s így kénytelenségből az egyház kántorral is megelégedne, de ebbéli próbálkozása is hiábavaló, mert kántor sem akad.
Közben a román agrárbizottságok felsőbb fórumai is megdöbbennek az alsóbb bizottságok túlkapásain, amellyel kis egyházunkat megnyomorították, s így az ún. papi tagot felszabadítják a kisajátítás alól. Ezáltal a kis egyház megint lélegzethez jut… reménykedik… (mindössze 2 hold egyházi föld marad kisajátítás alatt).
1926. május 24.-én: lelkészpályázó akad: Bodnár László okleveles lelkész személyében, akit a gyülekezet meg is hív, aki ez év júliusában el is foglalja állását.
1926. szept. 5.-én az Amerikából hazakerült katholikus Leitner Mihály a református Nagy Annával kötött házassága alkalmával 1.000 koronát adományoz templomépítési alapra.
Új lelkész jöttével a templomépítés terve ismét életre kel.
Új lelkész letiszteleg Ft. Súlyok István püspöknél, aki támogatja a templomépítés gondolatát, kerületi gyűjtési engedélyt ad, amelyet az új lelkész, Bodnár Béla László folyamatosít, melynek végső eredménye: 21.341 lej a kiadásokon kívül.
1928. június 15.-én Bodnár László lemond az itteni lelkészi állásról, mert könyöradomány gyűjtés alatt a bánáti szigetfalui református egyházat jegyezte el magának. A beszolgáló ismét a távozó lelkész édesapja, Bodnár Béla tamásváraljai lelkész lesz.
1928. július 22.-én új lelkészi díjlevél állíttatik össze, melynek alapján pályázat hirdettetik, de eredménytelenül.
1928. október 21.-én tartott presbiter gyűlés(en) egyetlen megoldásnak megint a lévitaságot tartják, amit egyházi főhatóságaink is elfogadnak, s 1929 nyarán a lelkészi állás pályázati hirdetése úgy jelenik meg, hogy arra vizsgázott léviták is pályázhatnak lelkészi hatáskör elnyerésével. Ekkor adta be pályázatát – e sorok írója – mint az ellenpályázó, akit aztán 1928. szeptember 1.-én levitalelkésznek választott el a nagytarnai gyülekezet. (Lelkészi állás üresedésbe tétele idején az egyházi tőke pénzei könnyen és fékezetlenül adattak ki egyháztagjainknak, aminek megszüntetésekor már a fő lelkész is erős kézzel hozzálátott.)
1929. október 20.-án egyszerű, de mégis ünnepélyes keretek között Dénes László lévita lelkész beiktatása megtörténik, s így a nagytarnai kisegyház lelkészkérdése jó időre megoldódott.
Egyházi főhatóságaink tisztában voltak a nagytarnai önálló fontos missziójával, és a Nagybányai egyházmegye 1929. szeptember 30.-i. gyűlésében különleges közalapi missziói segély kiutalását kérte a Királyhágómelléki Kerület Közgyűlésétől, mint amely segély a lelkészi állás fenntartására fordítandó. Ezt a segélyt a Kerületi Közgyűlés évi 4.000 lejben állapította meg, amit évről-évre lévita lelkésznek kiosztottak,… és az őrálló átvette posztját... Csodák ugyan nem történtek… De a most következő évtized – bár talán a legnehezebb – nem pirul el az előbbi évtizedek előtt. A rendkívüli körülmények miatt vissza - visszacsúsztunk, de előre többet haladtunk, s így terhes örökséggel nem terheli ez az évtized az utána jövőt. A további történet folyamán kitűnik, hogy mi sikerült, mi nem.
1930. márc. 10. Lecsökkentett lévitalelkészi államsegély kiutaltatik.
1930. aug. 17. Kováts István 9.000 lejes adóssága akként rendeztetik, hogy tartozásában átengedi az egyháznak a második fordulásban lévő 1 holdas ingatlanát.
1930. évi rendkívüli egyházi bevételeink: 4.000 lej.
1931. márc. 29.-én Reisenbückler Sibori(?) szomszéddal cserét csinálunk olyképpen, hogy az egyház 145 négyzetméter területéért 827 négyzetmétert kap cserébe. Úgy a Kováts István – féle adósságrendezéshez, mint ehhez a cseréhez egyházi hatóságaink hozzájárultak.
1932. A romániai konverziós törvény hozatala és életbe lépése által megbénul az erdélyi magyar tőke és ez egyházunkat létalapjaiban támadja meg.
1933. július 1.-én életbe lép az új liturgia, ami a magyarországival egyezik az erdélyi helyett, hogy ezáltal a magyarországi református egyházzal fennálló lelki egységünk kidomboríttassék. Az új liturgia bevezetése bökkenő nélkül történik, amelybe rövid idő alatt teljesen beleéljük magunkat.
1934 októberében konverziós tárgyalások kezdődnek a minekünk adós bankokkal. A nagytarnai „Ugoceana” bankkal nagy nehezen 50%-ra megegyezünk, azaz itteni betéteink felére esnek le. (Szomorú tény, hogy a tárgyalások kapcsán gondnokunk, aki egyúttal banki pénztáros is volt, a bank érdekeit védte, s így lelkipásztornak még erősebb harcot kellett vívni a magyar egyházat megrövidítő oláh törekvésekkel szemben, amiből erős személyi ellentétek származtak.) A Halmi-i Egyesült Bankkal nem tudtunk egyezségre jutni, s így a nevezett bank önkényűleg betétünk 65%-át törölte.
A konverziós tárgyalásoknál legszebben adós híveink viselkedtek, akik nem éltek egyházunkkal szemben a konverziós törvény által nekik biztosított előnyökkel, és tartozásaik az eredeti összegben megmaradtak. (Itt egyetlen szépséghiba, hogy a konverzió óta híveink nem fizetnek kamatot, de nem fizetnek kamatot az adós bankok sem, amelyek betéteinket oly erősen megnyirbálták.)
1935. márc. 24.-én a nagytarnai Ugoceana bank betétjeinkből visszafizet 3.531 lejt, amit híveink kölcsön akarnak venni. Lelkipásztorban ekkor fogan meg a gondolat, hogy ez az összeg legyen a siralmas állapotban lévő parochiális épületek tetőzete megújításának az alapja, és ettől kezdve napirendre hozza a tetőújítás gondolatát, amely még az év tavaszán és nyarán meg is történik, és imaház – papilakunk 21.743 lejes költséggel egy állandó, első osztályú cseréppel fedett tetőzetet kap, amely talán egy évszázadnak szól. (Itt elgondolom, mint aki egyházunk múltját ismerem, hogy a kevésbé tartós zsindelytető mennyi gondot okozott az egyház elöljáróságának.)
Nincs itt hely arra, hogy a bankból kikapott 3.531 lej hogy nőtt fel 21.743 lejre, mint amennyibe az új tetőzet került, csak annyit mondhatok, hogy minket nagyon segített az Isten, talán azért, mert nagyon mertünk. Az öt kenyér csodája itt is megismétlődött. A kevés csodálatos módon megnőtt. Hosszú évtizedek óta ez a tetőzetújítás volt kis egyházunk életében a legnagyobb szabású esemény és vállalkozás. Áldott legyen az Isten érette!
1936. április 10.-én egyik megtévedt, reverzálist adó egyháztagunkkal eklézsiát követtetünk és reverzálist visszacsináljuk. Ma ez az ember egyik leghasználhatóbb egyháztagunk. (Az egyházfegyelmezés hivatalosan ekkor még nincs bevezetve.)
1936. évben sok örvendetes körülmény mellett elszomorító a két kitérési eset, egyik az anyaegyházban, a másik Batarcs szórványban, mindkettő házasságkötés miatt. A tarnai veszteség sem teljesen tarnai vonatkozású, mert a görög-keletire kitérő nő oláh apától származott, és csak ideiglenesen tartózkodott Tarnán. A kimondott nagytarnai reformátusok között itteni szolgálatom egész ideje alatt egyetlen kitérés vagy káros reverzálisadás nem fordult elő. Pedig ilyen irányú próbálkozások a másik két katholikus egyház, illetve hívei részéről történtek. És bár a reánk kényszerített harcban a túlsó oldaliak mindent megpróbáltak (szeretetlenek, gyűlölködők, erőszakosak voltak), de mégis – Istennek hála – mi győztünk, és közülünk csak egy is el nem veszett!
1937. január 1.-én az egész Királyhágómelléken az Egyház-i fegyelmezési szabályrendelet életbe lép.
1937 tavaszán imaházunk előtt az utcai fronton díszesebb drótkerítést készíttetünk.
1939-ben Kanizsay Jenő és L. Nagy Béla lázári földbirtokosok 1.000 – 1.000 lejt adományoznak egyházunk részére.
1940-ben Magos Ferenc nyugalmazott mikolai református lelkész 1.000 lejes adománya örvendeztet meg bennünket.
1940. febr. 25.-én II. Károly román király rendelet-törvénye értelmében ft. Sulyok Istvánt most már harmadszor választjuk meg kerületünk püspökének. A királyhágómelléki nevezetet azonban fel kell cserélni, és kerületünk új neve a rendelet-törvény szerint: Nagyváradi Református Egyházkerület.
1940. május 30.-án az egyházmegyei elnökség Boros Jenő esperessel és Dr. Böszörményi Emil egyházmegyei gondnokkal az élén meglátogatja egyházunkat.
1940 nyarán, Nagytarna határmenti község lévén, többszöri magyar-román határincidensnek vagyunk remegő szemlélői. Izgalmas, hosszú napok, még hosszabbnak tetsző – nem egyszer – egészen álmatlan éjszakák közepette mindinkább közeledik az idő teljessége... az erdélyi magyarok álmának kitestesülése... Bár az eredménytelen turnuszeverini – közvetlen – magyar-román tárgyalások késleltetik egy kevéssé a kifejlődést, de meg nem akadályozhatják… mert máris itt a II. bécsi döntés és utána életünk legverőfényesebb napja: 1940. Szeptember 5.-e, és beköszönt, amikor megtörténik a várva várt legnagyobb csoda, hogy újra születhettünk, mert ismét Magyar Hazánknak gyermekeivé lettünk!
Soli Deo Gloria!


Utószó nyomán szeretném még elmondani, ami sem az eddigiekből, sem a generális vizitáció jegyzőkönyvéből ki nem tűnik. A felsorolandó adatok a román uralom utolsó évtizedére – 1929. – 1940. – vonatkoznak.
A lélekszám ez idő alatt ingadozik: legkevesebb 108, legtöbb 150 lélek: 35 – 45 család, akiknek anyagi helyzete szomorú, mert 32 százaléknak nincs saját háza, 59 százaléknak nincs földje, 68 százaléknak nincs számos jószága (lova, ökre, tehene, sertése), és 59 százalék nem vesz részt az egyházi teherviselésben nagy részben szegénysége, kis részben kegyetlen tévelygése miatt.
Leghűségesebb egyháztagjaink: 1. Bereg család, 2. Szobonlai Lajos, 3. Orbán György, 4. Bodó Zsigmond, 5. Balogh József, 6. Boldog Bálint, 7. Katona Gyula, 8. Szűts Árpádné, 9. Győrfy Dezső, 10. néhai Dobos Ödön, 11. egy darabig Lábas Lajosné (Önkéntes adományokban maga a pásztor vezet, aki különben egyházi adót is fizet). Íme, 10 – 12 ember hűsége és áldozata egyházat tart fenn.
Belmissziós szervek közül a vasárnapi iskola állandóan, a férfiszövetség csak pár éven át működött.
Énekkar (lelkész vezetése alatt) szinte egész idő alatt tevékenykedik. Előbb férfi-, majd vegyes-, később már csak gyermekkar. Legeredményesebb működési tere: a karácsonyi kántálás, amellyel mintegy 15.000 lejt szerez egyházfenntartásra.
Kezdetben műkedvelői gárda sikeres szereplései biztosítanak egyházunknak jövedelmet. Egyházi bálok is hozzájárultak a jövedelem gyarapításához. Mindent megpróbáltunk, hogy lehessünk.
De az idegen uralom intézkedései folytán lassanként minden beszűnik, illetve szünetelni kénytelen, s így külső segítséget kellett igénybe vennünk. Pásztorunk szerte járván beprédikálással segített az egyre súlyosodó anyagi helyzeten és gyülekezetek (Egri, Szatmárgörbed, Adorján, Túrterebes, Kisbábony, Nagybánya, Apa, a magyarországi: Abony) és egyesek (Kanizsay Jenő, L. Nagy Béla, Magos Ferenc, Varga Sándor, Kiss Sándor, Valkovics János stb.) megvitatták a kérő szót, s hozzásegítettek bennünket az élethez. Legyenek áldottak érette! (Még a románok között is akadtak megértő, segítő lelkek, de viszont a magyarok között is voltak kőszívűek.)

Bizony, nagyon nehezen éltünk, – de megmaradtunk!
Megint csak Istennek legyen dicsőség!

Nagytarna, 1942. május hó,

néhai Dénes László
lévita lelkész