Igemagyarázatok

Kell-e félnünk?

Textus: 2Tim. 1,7
„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”

A Krisztus ügyének szolgálata nem egy könnyű feladat. Nem véletlen, hogy a Szentírás ezt küzdelemnek, harcnak, viaskodásnak nevezi. Ebben pedig nagyon nehéz megállni, kitartani. Sok sebet szerez az ember a viadalban, ennek következménye a fájdalom, de a nehéz ellenfelekkel szembeni harcban erőt vesz rajtunk a gyengeség, gyűlölet, a fékevesztettség is. Amikor pedig azt érezzük nincs ehhez már erőm, vagy amikor önvizsgálatot tartva szembesülünk azzal, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk a küzdelem hevében, sokszor még emberségünkből is kivetkezve, akkor eltölt bennünket a félelem.
Pál éppen ezért igyekszik Timóteust figyelmeztetni, emlékeztetni: amikor Isten elhívott a szolgálatra, akkor nem a félelem lelkét adta. Olyan ajándékokat adott kegyelemből, amelyek segítenek abban, hogy ne uralkodjon el az emberen a félelem.
Nem csak Pál apostolnak, vagy Timóteusnak adott szolgálatot Isten. Nem csak a lelkipásztornak, gondnoknak, presbiternek kell Krisztus jó vitéze legyen, hanem mindannyian azok kell legyünk. A konfirmációkor (igen időszerű most) mi magunk vállaltuk a Krisztus seregébe való beállást és kaptuk ugyan úgy, mint Timóteus is, kézrátétel által az Isten kegyelmi ajándékát, amely nem a félelemnek lelke. Jusson nekünk is eszünkbe, hogy mit adott nekünk Isten, mit ígért nekünk! Gondolkodjunk el, hogy hol van az életünkben Isten igéjének ereje, hol van az Ő szeretetének ismerete, hol van a józanságnak az állapota? Mert ezeket mind nekünk adta Isten!
Erő. Ma annyi mindenben keresi az ember és véli felfedezni az élet küzdelmeihez az erőt. Bízunk a saját magunk erejében, a hatalom erejében, a birtoklás erejében, különböző emberi bölcsességek erejében. Ki bízik ma már egy több évezredes, idejét múlt könyv, a Biblia erejében? Kinek jelent erőt az, ha a testté lett Igét tudja maga mellett és semmi, vagy senki mást? Segít-e megállni, vagy felállni a viadalban a hit, mely az ige olvasása és hallgatása által az emberé: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít? Amikor elhagy testi erőnk, amikor megdől egy hatalom, amelyben bíztunk, amikor elveszítjük azt aminek birtoklása úgy éreztük megtart, amikor elerőtlenedünk, jusson eszünkbe: Isten az írott igét és a testté lett Igét adta nekünk, hogy bennünk legyen a szükséges erő.
Szeretet. Az is egy ajándék, hogy képesek vagyunk szeretni. Az állatok is szeretnek. Azonban, ha éhesek vagy megsebesülnek, amikor veszély fenyegeti őket, amikor veszélybe kerül életterületük birtoklása, eltűnik a szeretet és ölni is képesek. Sajnos sokszor az ember is hasonlóan cselekszik. A mai kenyérharc, a sok testi és lelki seb amelyet kap az ember, egy darab föld birtoklásának az elvesztése képes kiűzze az ember szívéből, lelkéből a szeretet, szeretet hiányában pedig sok mindenre képes. Isten nekünk ajándékozta a szeretet képességét, hogy minden körülmények között szeretni tudjunk. Mégpedig úgy, hogy az ő nekünk ajándékozott Szent Lelke által figyelmeztet, hogy ahogyan Ő szeret minket, mert megbocsájt, mert ad úgy is, ha nem érdemeljük, mert minden pártütésünk ellenére újra és újra hűséget tanúsít irántunk, úgy kell nekünk is egymásnak megbocsátanunk, egymáson segítenünk, egymás iránt hűségesnek maradnunk. Jusson eszünkbe, hogy nekünk szeretnünk kell egymást és Istent, mert nekünk adta a szeretni tudás képességét.
Józanság. Nagyon beszédes ez a mi magyar szavunk, mert a többi nyelv (pl.angol, német) egyszerűen önmérsékletnek fordítja. Ha egy ember több vagy kevesebb alkoholt iszik, azt mondjuk nem józan, részeg. Az alkohol befolyásolja a gondolkodást, az érzékelést, egyensúly vesztést, látászavart okoz. Ha valaki nem józan, olyat is mond vagy tesz, amit nem szokott, elesik, elveszíti az tájékozódási képességét, sokszor nem is emberként viselkedik, nem tudja ellenőrizni magát. Mennyi tönkrement emberi élet, mennyi családi tragédia ennek a következménye. A megannyi tönkrement életnek, megannyi családi közösségi tragédiának az oka, hogy nem vagyunk józanok. Nincs bennünk a józanságnak Lelke. A világ sok bódító dolgot kínál, ami befolyásolja gondolkodásunkat, eltompítja érzékeinket. Emiatt sokszor nem látunk tisztán, elveszítjük egyensúlyunkat és elesünk, nem találjuk az irányt, a haza, Istenhez vezető utat. Jusson az is eszünkbe, hogy Isten a maga Szent Lelke által segít bennünket józannak maradni, segít dönteni, hogy mit szabad nekünk, és mit nem a világtól elfogadni. Segít minket tisztán látni, talpon maradni a küzdőpályán és hazatalálni Istenhez.
Ha nem akarunk félni, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten kegyelemből nekünk adta az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét. Adjunk ezért hálát neki, és használjuk a Lélek ajándékait. Ámen.

SA

Az áruló iránti szeretet (Nagycsütörtök)

Textus: Mt. 26, 21-25
„Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem. És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram? Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna. Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.”

Jézus és a tizenkettő együtt vannak, az utolsó vacsorára készülnek. Ismeri az övéit, tudja, hogy mire képesek, tudja, hogy mennyire gyenge az ember, ha a Sátán megkísérti. A Sátán, a gonosz pedig mindent megtesz, hogy az embert, a Krisztushoz legközelebb állót is megrendítse hitében, és Jézus ellen fordítsa.
Jézus jól tudja ezt, és meg is engedi a Sátánnak, hogy próbára tegye az övéi hitét, hiszen ebben a próbában dől el, csak így derül, ki hitünk ereje. De nem szolgáltat ki a Sátánnak, nem hagyja magára tanítványait. Figyelmeztet a veszélyre, ahogyan tette ezt Júdással is, Péterrel is. Péternek is elmondja, hogy „a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát”, de biztosítja, hogy „én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” (Lk. 22, 31-32)
Most is elmondja, hogy tudomása van arról, hogy egybe közülük az Ördög bújt (Lk. 22,3), és arra készteti, hogy elárulja Jézust, megtagadva ez által azt a fogadalomtételt, amelyet nem csak Péter, hanem mind a tizenkettő tett Jézusnak, amikor azt mondták: „Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged. Hasonlóképpen szólnak vala a többi tanítványok is.” (Mt. 26,35) Jusson eszünkbe a konfirmációban tett fogadalmunk: „testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő a drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett”, és jussanak eszünkbe „árulásaink” is. Van miért bűnbánatot tartsunk, mert minden gondolat, szó és cselekedet, amellyel nem Jézusnak engedtünk, ellene cselekedtünk, és így elárultuk azt az áldozatot, amelyet nagypénteken értünk vállalt szeretetből.
Ezekkel a bűnökkel ma is szembesít Krisztus az Igén keresztül vagy a Szentlélek lelkiismeretünkben megszólaló szava által, ahogy Júdás kérdésére: „Én vagyok-é, Mester?”, érthetően és világosan válaszol: „Te mondád.”
Ez azonban a kegyelem jele, hiszen lehetőségünk van ellenállni a Gonosznak, lehetőségünk van Krisztus elvárása szerint dönteni arról, hogy mit hogyan gondolunk, mondunk és cselekszünk. Júdás is dönthetett volna másképp is, de nem tette, és valóban jobb lett volna, ha meg sem születik, ahogy Jézus mondta, hiszen amikor rádöbben tettének súlyára, már nem lehetett változtatni, nincs számára bocsánat.
Nem tudjuk, hogy nekünk mennyi időnk van ellenállva a Sátán kísértéseinek, Jézus Krisztus mellett dönteni és az ő parancsolatait megtartva az Ő útján járva, elnyerni az ígéretet, az örök életet. Vigyázzunk, mert egyszer eljön számunkra is az a pillanat, amikor már nem lehet változtatni, amikor nincs már bocsánat. Adjunk hálát Istennek, hogy rámutat bűneinkre és ne feledjük el, hogy Krisztus értünk is imádkozik, hogy el ne fogyjon a hitünk. A többi rajtunk múlik. Ámen.

SA

 
Nagypénteki gúnyolódók 1.

Textus: Mk. 15,32a  
„A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk.”

 Nagyon fontos, hogy megfigyeljük és tudatosítsuk azt a tényt, hogy Jézus ellenségei mindig féltek és még ma is félnek az Isten Fiától. Heródest Jézus születésekor betölti a félelem, hogy megszületett Krisztus. A pusztai böjtje idején a Sátán is megkísérti, hogy szolgájává tegye, mert fél Tőle.  Miután megkezdi szolgálatát a farizeusok, írástudók, szadduceusok tele vannak félelemmel, ezért keresik rajta a fogást, miképpen lehetne elveszíteni. A félelem akkor tetőződött, amikor bevonult Jeruzsálemben és nagy tömeg hozsánnát zengett a Dávid fiának, aki jött az Úrnak nevében. Féltek, mert arra gondoltak, ha tényleg ő az, aki megszabadítja Izraelt, akkor az ő hatalmaskodásuk lejár, és annak minden velejáró kényelme. Nem ők fognak parancsolni, hanem a Király kezében összpontosul majd a hatalom.  Ez a félelem a feltámadás után is úrrá lett azokon, akik nem vele volta/vannak, azaz Jézus szerint, ellene.
Most azonban, amikor azt látják, hogy Jézus rendkívül kiszolgáltatottan, magára maradva, haldoklik a kereszten, úgy érzik, nincs mitől féljenek. Ők maradnak a hatalom kizárólagos gyakorlói, s gúnyt űznek Jézusból, aki, íme ember (ecce homo), nem Isten Fia, hiszen nem tudja magát megmenteni gyilkosai kezéből. Tehetetlennek csúfolják, miközben éppen értük is meghal a kereszten, hogy az Atyánál ez által bűnbocsánatot eszközöljön ki, számukra is és csak a bűnre képes ember számára. Krisztusnak szólítják, azaz felkent királynak, Izrael királyának. Annyira belemerülnek a gúnyolódásba, hogy közben észre sem veszik, hogy istenkáromlás, amit tesznek, hiszen Izrael királya nem lehet más csak Isten felkentje, választottja. Ha a király tehetetlen, akkor az az Isten is, aki vele van. Ez az istenkáromlás, azóta is beleívódott az uralomra vágyó, a maga akarata szerint élő ember életébe. Hányszor és hányszor történt meg, vagy történik meg ugyanez, amikor Isten választottai vagy Anyaszentegyháza sokszor kiszolgáltatott helyzetét kihasználva gúnyt űznek emberből és Istenből egyaránt. „Szálljon le most a keresztről…” . Látják, hogy szenved, haldoklik, tudják, hogy ember onnan le nem tudna szállni. Mintha csak azt hallanánk, amit manapság is igen sokszor hallunk, csak más-más élethelyzetre alkalmazva: mit tud tenni Isten? Vajon tud-e segíteni, vajon van-e hatalma megváltoztatni azt, amit az ember már eldöntött? Vajon tud-e segíteni azokon, akik hisznek benne? Vajon kié a hatalom, az emberé vagy az Istené? „…hogy lássuk és higgyünk.”  Ádám és Éva látták Isten teremtő hatalmát, látták szeretetét és gondviselését, hiszen nekik adta a földet, és mégsem hittek. Nem hitték, hogy nem szabad enniük a jó és gonosz tudásának fájáról. Az itt gúnyolódó szadduceus főpapok is láthatták, hallhatták, tudhatták, hogy betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, hatalommal beszélt Jézus, beteljesültek Benne és általa a próféciák, mégsem hitték el, hogy ő Isten Fia, a megígért Szabadító.   Jelt kérnek, de nem kapnak, mert nem kaphatnak. Ennek el kell végeztetnie, Jézusnak meg kell halnia, hogy feltámadása által megnyissa az utat az örök élet felé az ember számára. Isten ugyanis a hit próbája által, akarja megadni mindenkinek a színről színre való látást, majd ott akkor az Ő országában.
Vigyázzunk, mert amikor kételkedünk Isten hatalmában, amikor előbb látni akarunk és utána hinni, mi is a gúnyolódók seregébe soroltatunk. Jézus a kereszten imádkozott a gúnyolódókért, és közben jár Istennél ma is a hitetlenkedőkért. Higgyünk ebben, és megtartatunk. Ámen. 

SA


Nagypénteki  gúnyolódók 2.

Textus: Mk. 15,32b  és Lk.23, 39-43
„A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala őt.”

Márk és Lukács evangéliumában úgy tűnik, hogy ellentmondás van, pedig kiegészítve egymást hordoznak egy olyan üzenetet, ami kivezet a gúnyolódás és hitetlenkedés mélységéből, hogy Krisztusba vetett hit által, bűnbocsánatunk és életünk, örök életünk legyen.
A keresztre feszítés egy igen elterjedt és egyben könyörtelen kivégzési forma volt, amelyre a gonosztevőket ítéltek. A gonosztevő itt igazi betörőt jelent, aki szánt szándékkal, mások életét is kioltva, ha a helyzet úgy hozta, követték el életformaként a bűnt. Ezek szerint jogosan viselik el büntetést is.
„A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala őt.” Nem is lehetett volna másként, hiszen eltanulva a szadduceusok gúnyolódását, magukra alkalmazzák. Félnek a szenvedéstől, félnek a rájuk váró szörnyű haláltól. Milyen jó lenne, ha ez a Krisztus megmentené őket ettől. A hitetlenségben élő, meg nem tért ember olyannak képzeli Jézust, a Szabadítót, mint aki megmenti e világ nyomorúságától az embereket, s ha nem így történik, hát Ellene fordul, és hitetlenkedő, Jézus Krisztus hatalmát kétségbe vonó, gúnyolódó álláspontra helyezkedik. Így tettek, a gonosztevők is. Csakhogy a gúnyolódások záporában Krisztus tesz valamit, mond valamit, amit az egyik gonosztevő meghallhatott. Imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk. 23, 34) Jézus nem elítéli őket, hanem az Atyához fordul és a gúnyolódók, szidalmazók, hitetlenkedők számára bocsánatért esedezik. Ez nem lehet ott, abban a helyzetben emberi magatartás. Felismeri benne a Krisztust, az Isten felkentjét, aki nem egy király, hanem a Királyok Királya.
„Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban!” Amikor jogos büntetésében szenvedve, mindenkitől elhagyatva meghallja az érte imádkozó Krisztust, felismeri Benne az Isten Fiát, hiszen Uramnak szólítja, és most már tudja, hiszi, mert hallhatott róla, amit Jézus tanított a benne hívőknek: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok ti is ott legyetek. (Jn. 14, 3) Ezt a hitet látva Jézus, egy boldogító ígérettel nyugtatja meg: „Velem leszel a paradicsomban.” Ez az eredménye, jutalma annak, aki felismeri Krisztusban az ártatlanul értünk szenvedő Isten Fiát, aki nem csak mondta, hanem meg is cselekedte: meghalt az emberek bűneiért.
„… a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük, ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett” – mondja a megtért gonosztevő. Ezt a felismerést mindenképp magunkévá kell tennünk. A mi bűneinkért, amelyeket elkövetünk jogosak a nehézségeink, próbatételeink, amelyeket e földi életben el kell szenvednünk. Jogos a halál is, amely a bűn zsoldja, fizetsége. Félünk mindkettőtől. Krisztus azért halt meg ártatlanul értünk, Isten azért támasztotta fel Őt a halálból, hogy eloszlassa ezeket a félelmeket, azáltal a hit által, hogy egyszer mi is, akik hozzá térünk és hiszünk Benne, Vele leszünk a paradicsomban. Ámen.

SA


 
Húsvéti hírzárlat

Textus: Csel. 5, 28-30
Ajánlott lectio: Csel. 5,14-33
„… Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.”

Manapság egyre többször hallunk arról, hogy valakik, akiknek hatalmuk és lehetőségük van rá, az emberiséget érintő kérdésekben manipulálják a híreket vagy éppen hírzárlatot rendelnek el, hogy lehetőleg senki ne tudja meg azokat a híreket, amelyek talán megváltoztathatnák a világtársadalom életét. Azt hinnénk, ez egy új jelenség. Hát nem az.
A főpap és a szadduceusok, akik a szanhedrinben, a zsidó főtanácsban komoly pozíciót foglaltak el, minden eszközt bevetnek, hogy megállítsanak egy olyan hírt, ami nem csak a zsidóság számára, hanem az egész világ számára egy életet megváltoztató hír lett: Isten feltámasztotta a halálból Jézus Krisztust. Látják, tudják, hiszen sokan jönnek Jeruzsálembe, egyre többen, hogy az evangélium ereje által meggyógyuljanak testileg-lelkileg egyaránt, és meg is gyógyulnak. Látják a hit erejét, de mégsem hisznek. Nem akarnak változtatni azon, amiben élnek, makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy nincs, nem lehet feltámadás.
Mire képesek? Mire nem?! A szadduceus Kajafás az aki, kierőszakolja Jézus halálos ítéletét.  Ezt veti szemükre Péter. Nagypénteken, keresztre feszítik, meghal a kereszten. Úgy, érzik érvényesül az emberi akarat, hatalom. De az Atya Isten feltámasztotta Jézust harmadnapon a halálból, mondja Péter a hírt. Hát börtönbe zárják őket, a hírvivőket, de Isten ismét cselekszik. Kihozza a bebörtönzött apostolokat, hogy vigyék tovább a hírt: Jézus feltámadott. Ezt a hírt nem lehet bezárni, mert Isten nem hagyja, tudja, hogy ez a hír menti meg a világot és benne a bűnös embert, aki Krisztus nélkül csak arra képes, hogy bűneivel „keresztre küldje Jézust.”
1. Mindig voltak, és mindig lesznek olyan emberek, akik megpróbálják „bezárni” ezt a hírt. Hogyan lehet ezt megpróbálni? Lehet, úgy is, ahogy a szadduceusok teszik, erőszakkal. Lehet úgy is, hogy megtiltja egyik ember a másiknak, hogy beszéljen erről.   Lehet azonban úgy is, ahogy sokan ma is megteszik. Bezárják a templom falai közé. Nem viszik tovább, mert nem hisznek benne. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy ez lehetetlen vagy kételkednek benne. Bárhogyan is történjen, az ilyen emberek beállnak a „szadduceusok pártjába”, akikre ugyancsak ráhúzható a péteri kijelentés: Jézust fára függesztve megölétek. Csak eddig jutnak el, a bűneikben maradnak.
2. Mindig voltak, és lesznek olyan emberek is, akik azonban megtapasztalva a feltámadás hitének erejét, meggyógyulnak testileg-lelkileg és felvállalják e hit által az evangélium terjesztésének szolgálatát. Ezek az emberek ma is tudják, hogy az ő atyáik Istene feltámasztotta Jézust, aki velünk és közöttünk van, hogy élő Istenként, mindenre kiterjedő hatalma által meggyógyítson, megmentsen, vezessen e földi életen át az örök életre. Ebben a feladatban Isten vezeti őket, őrködik felettük és szolgálatuk felett.
Minden Húsvéti ünnep fokozottan teszi fel a kérdést: te milyen ember vagy? Nekünk feszül a kérdés: hiszed-e a feltámadást? Ha igen, akkor Isten segítségével vinned is kell az evangéliumot: Jézust atyáim Istene feltámasztotta a halálból! Ámen. 

SA