Mi lesz veled református
Ugocsa?
Elhangzott
2011. november 6-án, a IX. Ugocsai Presbiteri Találkozón.
Gondolkodjunk együtt egy
olyan kérdés kapcsán, amely nem általam kitalált és választott kérdés, de mert
itt élek és szolgálok Ugocsában, az én kérdésem is, sőt mindannyiunk kérdése.
Amikor megkaptam a felkérést az előadásra, rögtön tudtam,
nem lesz könnyű dolgom. Azon gondolkodtam, hogy egy olyan előadást várnak el tőlem,
ami választ fog adni a címben megfogalmazott kérdésre.
Kicsit szétnéztem a világhálón és arra döbbentem rá, hogy ez
a kérdés: „Mi lesz veled?”, kordivattá vált kérdés. Ilyeneket olvasunk: Mi lesz
veled Magyarország? Mi lesz veled magyar kultúra? Mi lesz veled Petőfi? Mi lesz
veled TV? Mi lesz veled olajár? stb.
A kérdés mindig akkor merül fel, amikor valaki vagy valami
veszélyhelyzetbe kerül. Ha ez mindannyiunk kérdése, akkor azt feltételezhetem,
hogy ugocsai reformátusságunk jövője veszélyben van. Éppen ezért, pontosítanám
a címet: Mi lesz velünk, a református Ugocsával?
Hála Istennek, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy
nem független tőlünk a jövőnk. Nem kívülállókként nézzük az ugocsai
reformátusság jövőjét, hisz mi vagyunk az ugocsai reformátusság. Ezek szerint
nem lehetne, de mégis sokan kívülről nézik a jelen helyzetet.
Statisztikáink sajnos egyre rosszabbak. Az Úr 2002. évében
az ugocsai 7 gyülekezetben 1475 református lelket tartottunk számon. 2009-ben
pedig már csak 1252-en voltunk. Azóta is csak fogyásról beszélhetünk. Sajnos 8
év alatt 223 lélekkel lett kevesebb református népünk ezen a vidéken. Ez a szám
nagyobb, mint 5 ugocsai gyülekezet lélekszáma.
Tudjuk, hogy ezek statisztikák, de a gyülekezet élő, valódi,
nem statisztikában szereplő száma egészen más. A 2002-2009-es években,
úrvacsorával élők számának átlaga egy alkalommal 379 itt az Ugocsában. Ez kb.
30%, de miért nem úrvacsorázik a maradék 70%? Az istentiszteletek látogatásának
statisztikáját el sem készítettem, hiszen elég csak bemenni, főleg vasárnap
délután templomainkba s igen szembeötlő: hányan kívülről nézik
reformátusságunkat.
Nagyon fontosnak tartom tisztázni, hogy mit is jelent a
református jellemző (vagy csak jelző?). A reformok időszakát éljük. Nap, mint
nap azzal találkozunk a társadalmi élet minden területén, hogy reformokat
akarnak bevezetni azok, akiknek éppen megadatott a lehetőség, hogy vezessenek.
A reform újítást jelent. Kíváncsi voltam egy nem egyházi magyarázatra, ezért az Értelmező Szótárt ütöttem
fel és ott a következő magyarázatot találtam: a haladást segítő, nem gyökeres
átalakítás, változás. Egybecseng a reformáció fogalmával. A kettő ugyanaz?
Domahidi Béla lelkipásztor gondolatát vettem kölcsön, aki a
feltett kérdésre: „Reform vagy reformáció?” a következő gondolatot fogalmazza
meg: „a két fogalom nem zárja ki egymást, sőt, legtöbbször elválaszthatatlan
párost alkot, ám jogos a „vagy” határozott fenntartása, ha a reformok
reformáció nélkül vagy helyett hajtatnak végre.” A reform egy külső cselekvés,
amelyet át kell hasson és talán meg kellene előzzön egy megújult, belső látás
és élet, melynek gyökere egyedül a Szentírásból kell tisztaságot, bölcsességet
felvegyen.
A kérdésre Mi lesz velünk, református Ugocsa? a választ a
nevünkben hordozzuk: meg kell újulni! Mondhatnánk, hogy ezzel nincs is gond. Az
elmúlt közel egy évtized alatt igen látványos megújuláson mentek keresztül
gyülekezeteink. A teljesség igénye nélkül sorolva, megállapíthatjuk, hogy
Dabolcon templomjavítás volt, parókiát modernizáltak. Halmiban ravatalozót
építettek, parókiát korszerűsítettek, öregek klubját alakítottak ki. Kisbábony
gyülekezeti termet alakított ki, templomot javított, parókiát modernizált. Túrterebesen
megújult a templom, parókiát javítottak, Tamásváralján szintén templomjavítás,
gyülekezeti ház kialakítás és parókiakorszerűsítés történt. Igen sok „projekt”
sikerült! Fülembe cseng Dr. Zalatnay István egy nemrég hallott előadásának
megfogalmazása, mely szerint ma már nem is jó lelkipásztor, akinek nincs
egy-két futó projektje. Úgy tudom, nem e szerint fognak ama napon megmérni
minket, de természetesen ez is feladataink közé tartozik a mában, amelyet
végezni kell. Mégis marad a kérdésünk? Mégis érezzük, hogy valami nincs
rendben? Az építkezések, javítások működnek, van külső megújulás. Sajnos sokkal
nagyobb mértékű, mint a belső. Javaslok elindítani két, külső megújulást célzó
projekt mellett legalább egy „lelki projektet”. Indokolt ez akkor, amikor a
református Ugocsában, Reformációi istentiszteleten 2002-ben 515-en az 1417-ből,
2009-ben már csak 415-en az 1.204-ből vettek részt.
Érdemes végiggondolni, hogy a keresztyénség hajnalán, amikor
a gyülekezetek életéről és feladatairól olvasunk, nincs szó infrastruktúra-fejlesztésről.
Pál egyetlen egy gyülekezetnek sem írja, hogy ez a feladatai közé tartozik. Nem
mintha nem lett volna infrastruktúra, de ott nem ez volt a lényeges. A
Presbitériumok felelőssége ezt felismerni. Már csak azért is mert önként
vállalt elöljárói szolgálatot végzünk. Igen szépen határolja be ez a
megnevezésünk a feladatunkat. Szép és ékes magyar nyelvünk pontosan határozza
meg helyzetünket. Nem azt mondjuk, hogy elől ülők, elől állók vagy elől
beszélők kell legyünk, hanem elől járók. Érdekes kimutatás lenne, ha
nyilvántartanánk: hány presbiter hányszor úrvacsorázott, hány presbiter
hányszor vett részt Reformációi istentiszteleten, hány presbiter hány
istentiszteleten vett részt, hány presbiter hány egyházi „közmunkán” vett
részt. Javaslom a jövőre nézve, hogy a főgondnokok és/vagy gondnokok
készítsenek ilyen statisztikákat.
Szóval itt tartunk. Épületeinkben gazdagodunk, lelkiekben és
lelkekben szegényedünk. Ne felejtsük el, hogy a református Ugocsa mi vagyunk!
Jókai Annával kell egyet értenem. „Nem biztos, ha egy
rosszból megyünk valamibe, az feltétlenül jó lesz.” – de tehetünk azért, hogy
jobb legyen.
Jelen állapotunkat tekintve, nem az a fontos, hogy honnan
hova jutottunk, hanem az, hogy hogyan jutottunk ide. Ezért javaslom, hogy itt
az Ugocsában is legyenek baráti, felebaráti beszélgetések és szakmai
megbeszélések. Legyünk felebarátok, ne versenytársak, és ne csak beszéljünk
dolgainkról, hanem megbeszélt feladatainknak lássuk eredményeit is.
Így válhatunk közösséggé, így térhetünk vissza az eredeti
egyházképhez. Ennek anyagi eredményei is lesznek, amiből minden egyebet el
lehet végezni, különösebb projektek nélkül.
Csak egy egyszerű példa, ami lehet sokaknak nem új, de
egyelőre csak elmélet. Tamásváralján a kb. 250 fizető egyháztag 60 lej/lélek
egyházfenntartó járulékából 15 ezer lej gyűl össze. Amennyiben a 350 lelkes
gyülekezetből egy vasárnap 250 gyülekezeti tag részt venne az istentiszteleten
és átlag 2 lejes perselyes adományt gyűjtene össze, az egy év alatt (52
vasárnap) 26 ezer lej lenne. Ahhoz, hogy a különbözetet kihozzuk, a fenntartói
járulékot 45 lejjel kellene emelni.
Mi lesz veled, velünk Református Ugocsa? Daniel Quinn
gondolatát parafrazálva állítom, hogy nem régi látású emberek fognak megújulást
hozni, új programokkal. Ha lesz jövő, új látású emberek fogják megteremteni,
programok nélkül.
Isten régi tervének megvalósulásához az új látást az Igében
adja ma is számunkra, ezért a legnagyobb komolysággal kell őrködni az
igehirdetés megléte, tisztasága és minősége felett.
A Bibliában hiába kerestem a Mi lesz veled/velünk? kérdést.
Nem találtam meg ezt a megfogalmazást, hiszen ott a válaszok vannak az Úr
részéről számunkra.
Meg kell hát vallanom, hogy a címben megfogalmazott kérdésre
nem tudom a választ, nem is tudhatom. Ez attól függ, hogy mit választunk.
Kívülről nézzük, hogy elfogyunk vagy hittel vállalva Isten szerinti feladatainkat
megmaradunk.
Köszönöm figyelmüket és együttgondolkozásukat!
Simon Attila
lelkipásztor