"Mi pedig, a te néped és a te legelőd nyája, hálát adunk néked mindörökké, s nemzedékről-nemzedékre hirdetjük a te dicséretedet!" (Zsolt. 79,13)
Nem egyszer megtörténik velünk az, ami ebben a zsoltárban ma előttünk áll. Egy lehetetlen helyzetben, amelyben hosszabb-rövidebb ideig reménytelenül keressük a kiutat, egyszer csak, mint valami villámlás, eszünkbe jut a megoldás, a kivezető út tisztán és világosan megnyílik előttünk.
A zsoltáros elkeseredetten szemléli, hogy a választott nép még mindig elszenvedője kell legyen az isteni igazságszolgáltatásnak. Nagy nyomorúságban vannak, amelyben nem jó lenni. Hát oda áll Isten elé és segítséget kér. Nincs is ezzel baj, hisz ez nem egy nehéz feladat. Ezt mi is tudjuk, ezt te is tudod, sokszor gyakoroljuk. Csakhogy, most másképpen áll Isten elé. Biztosan sok ima elhangzott már a szabadulást kérve, de nem így! A nagy felismerés éppen ebben az utolsó versben ismerhető fel. Nem felejti el, hogy az Istennel való szövetségben, nem csak az Úrnak van kötelezettsége, hanem a népnek, és ezáltal az egyénnek is.
A mi feladatunk sem más, mint annak elismerése, hogy az Úré vagyunk, akik mit is adhatnánk egyebet neki mint hálánkat és dicséretünket. Ezt nekünk sem ma, sem máskor, nem szabad elfelednünk, hogy megláthassuk a sötétség után a világosságot! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése