2012. november 5., hétfő

Isten szava hozzánk!

"Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15,7)

Egy régen hallott mondás így szól: Minden jó családban kell egy rossznak lenni. Isten szerint ez így helytelen, hiszen Ő száz százalékosan tervezi magához venni "családját". Jó nekünk ezzel a Isten által kijelentett maximalitással szembesülni, mert egyre inkább hajlamosak vagyunk tudomásul venni, hogy fogy a hívők serege. Jó, hogy ennyien is vagyunk, örülni kell még ennyinek is - halljuk vagy lehet mondjuk is.

Jézus másról beszél. Az egyén és a közösség felelősségéről. Az eltévedt ember és a Krisztus által megigazított, igazzá tett gyülekezet feladatáról. A visszafordulás lehetőségéről és a megkeresés szükségességéről. Mindenkinek lehetősége visszafordulni a rossz irányból és visszatalálni az Atyához, de minden közösségnek, aki Krisztusról neveztetik kötelessége megkeresni az eltévedtet, az elcsatangoltat, az elmenekültet. Mindenkinek örülni akarnak a mennyben. Ne okozzunk csalódást! Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése