"Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam." (Zsolt. 22,3)
Igen álszent embernek kell lennie annak, aki azt mondja, hogy még nem fogalmazódott meg szívében ez a gondolat, vagy nem hagyta el ajkát ez a fájdalmas kijelentés. Egy nagyon emberi állapot rejlik e mögött a megfogalmazás mögött. Egy olyan élethelyzet, a melyet az úgynevezett sötét felhőkkel azonosítunk életünk egén. Gyász, betegség, elhagyottság, gyengeség, egyedüllét, reménytelenség, kilátástalanság vagy nevezzük bármi másnak. Ezek az állapotok mindenhol fellelhetők.
Nem hitetlenséget takar ez az ige, hiszen a hitetlen embernek nem fáj, nem is fájhat, hogy elhagyta Isten, hogy nem hallgatja meg - mondja Ravasz László. Inkább egy olyan állapot ez, melyben edződik a hitünk. Fáj, hogy nem oszlanak a sötét fellegek felettünk, nehéz elviselni, azt hogy nem múlik el a fájdalom, de mindeközben ott belül, lehet csak a lelkünk legmélyén, de tudjuk, hogy a viharfelhők fölött süt a nap. Az Isten világosságának ereje egyszer biztos megtöri a sötétséget. Jó ezzel a reménységgel és biztatással élni, mert még ha néha el is uralkodik rajtam az igében megfogalmazott megragadó érzés, megkötni nem tud, hisz nekem van Istenem! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése